Önarcképek 2006-2011

 

A nagyításhoz kattintson a kis képekre!

2003 óta tudatosan foglalkozom a művészettel és azóta festek önarcképeket a mai napig ( lásd: 2003-2006). Folyamatosan figyelem és megmutatom magam. Szépnek tartom magam, annak ellenére, hogy nem rendelkezem társadalmi normák által diktált divatmodellek méreteivel. Fontosnak tartom testem, arcom változásait és érzéseimet ábrázolni.
2010-ben férjhez mentem, amit névhasználatom is mutat. Férjem nevének (Fajger-néként) használatát, a hozzá való tartozásomnak a kifejezését, radikális döntésnek érzem, ezt nem használó kortárs nőművészek között. A házasságot és a felelősség vállalását fontosnak tartom annak ellenére, hogy korosztályomban úgy tűnik, mintha hiányozna ennek a felelősségnek vállalása, ezért ezt tettem identitásom és művészetem részévé. Festőnő vagyok és a nőművészek újabb generációjába sorolom magam és ezen belül elfogadom a feleség, a család, az anyaság szerepeit is.
Artemisia Gentileschi elsők között ismerte fel a női figurák hatalmát az önarcképeknél, melyet a férfi festők nem tudtak kihasználni. Az 1630-as években Artemissia Gentileschi megfestette magát a festészet megtestesítőjeként, személyét és az allegóriát közvetlenül összekötötte, így olyan önarckép típust alkotott meg, amely kizárólag a nők számára volt és van fenntartva. A festészet allegóriájaként az Örök Boldogságban című képemet ennek tudatában festettem.
A festőnők számára fontos és volt az önarckép, azért hogy megmutassák professzionalizmusukat és megfeleljenek a társadalom nőkkel szemben támasztott kihívásainak, melyet másképp oldanak/oldottak meg, mint a férfiak.
Ennek a tradíciónak szeretnék tisztelegni, ezért magamat ábrázolom, amint identitásomat meglelve készen állok a művészet és a művészettörténet részévé válni.