Festőnőkkel a festészerért csatázom

 

A nagyításhoz kattintson a kis képekre!

 2009 tavaszán a műtermi munkámat az 1400-as évektől kezdődően az 1900-as évek első felében alkotó festőnők önarcképeinek ábrázolására építettem, ezért elkezdtem felkutatni munkásságukat, melyeket appropriáltam(appropiálok a mai napig). Kompozíciós alapul vettem műveiket, önarcképeiket.  Nézőpontomat az együttérzés és az azonosulás határozta meg. Erősen foglalkoztatott a festőnők harca az elismerésért. Ludvig Koch: Oberst Rodakowski című és Lady Elisabeth Thompson Butler: Skócia örökké című képeket választottam, melyeket újraértelmeztem.  Ludvig Koch nagyméretű képét akkori bécsi utazásom ideje alatt láttam, inspirált és technikai kihívás volt számomra, hiszen nagyméretű (240x150cm) képet még nem készítettem. A festmény kompozícióját egy az egyben átvettem, melyen egy csatába induló, harctól lázas lovas katona van egy-két társával. Én magamat helyettesítettem bele, ahogy ecsetet tartok a kezemben kard helyett és a festés igényétől lázasan indulok csatába a festőnőkkel. Sokat gondolkoztam, hogy hogyan ábrázoljam magam, magyar népi viseletben vagy meztelenül, így rengetegszer átfestettem a képet. Végül annyi festékréteg került a képre, hogy megsemmisült. Megsemmisült, amikorra megszületett bennem a kép megoldása és már nem tartottam fontosnak újrafesteni. A kompozíciót kibővítettem, mindkét oldalamon a háttérből festőnők arcai voltak láthatóak. Ennek a képnek a festése, olyan gyötrődés volt, mint Hollósy Simoné, aki a Rákóczi induló című képét folyton újra és újra átfestette. A másik képem viszont megmaradt és ezzel nem is volt problémám, talán mert egy festőnő képével könnyebben tudtam azonosulni. Ehhez Lady Elisabeth Thompson Butler: Skócia örökké című festményét vettem kompozíciós kiindulási pontnak. Az eredeti kép egy részét sajátítottam ki magamnak, mint ahogy Fragonard képeinél tettem. Festményemen tizenegy lovon ülő festőnő vágtat a csatába, melynek vezetőjének Rosalba Carrierát választottam(kiemeltem és egy évvel később munkásságát tanulmányozom). Magamat a háttérben helyeztem el, mert én utánuk kapcsolódtam be a harcba, ezzel jelzem, hogy én még csak az általuk kijelölt ösvényen haladok. A hadsereg tagjai egymás mellett helyezkednek el és a vízszintes kép fele fölött helyeztem el a horizontot, így az előtér megnőtt és a kép terének mélyebb hatása lett. Színkompozíciója spontán, invenciózusosan alakult, az eddig megtanultakra építkezett előtérbe helyezve a viola színt. A lilát fehérrel kevertem és a festőnőket ábrázoltam vele, ezáltal misztikus hatást értem el, akár szellem lovasoknak is nevezhetném őket. A lovak színei az emberi test színén alapulnak: bőrszín, zöldesebb és fakóbb, sárgás árnyalatok, így még hangsúlyosabbá válik a festőnők szellemszerűsége.